Gyógyító nap Csíkszentmihályon

A nyugati típusú orvosi ellátásból kiábrándulva több mint 20 éve gyűjtöm gyógyító hagyatékunk. Hallgatóimmal, barátaimmal járva a Kárpát-medence eldugott szegleteit, mindenütt kincsekre találtunk: egy széttörött Varázstükör darabkáira.

Ez a tükör azt mutatja, hogy lehet EGÉSZségben élni, békében szomszédainkkal, a tájjal, önmagunkkal.  Az ember három világban él egyszerre (test, lélek, szellem), minden gyógyító hagyomány célja, hogy békévé oldja e világok harcát. Belesimulni a tájba melyben élek, a sorsba melyet élek, és a népbe melyért élek, ez maga a béke: az egész-ség!

Tavaly a Búcsú előtt pár nappal visszamondták szállásunkat a Salvator szállóban. Ott álltam 100 magyarországi népi gyógyásszal a nyakamban, mint a kivert kutya… És Szent Mihály, az égi seregek ura segített. Nem egy embert küldött, hanem egy egész Falut! Szállást kaptunk, élelmet, szeretetet, Csíkszentmihály keresztaljával vonulhattunk a Búcsúba. Magyar ember nem felejt!

Szeretettel várunk mindenkit a gyógyító napon aki gyógyulni, tanulni, ismerkedni vágyik. Szombaton délután 5-ig, vasárnap 3-ig 30 magyarországi és erdélyi népi gyógyász várja a gyógyulásra vágyókat. Szombaton 5-től 7-ig előadás keretében egyszerű népi praktikákat mondok, mellyel bárki segíthet családján, önmagán.

Mindenkit várunk! Szeressük EGYÜTT vissza Magyarországot!

Géczy Gábor